szombat, március 20

Mirki mamánál alszik

Életében először nem itthon töltötte az éjszakát Mirka. Este meglepetés szülinapi buliban voltunk. Bár kicsit későn került ágyba és éjszaka egyszer felébredt - itthon is legalább egyszer felébred még mindig éjszaka, de inkább többször - teljesen üzemszerűen aludt és az altatás is simán ment. Másnap mentünk érte, hogy induljunk Egerbe borozni.

csütörtök, március 18

Végre overall nélkül

Ma pedig sikerült kimennünk overall nélkül, ami nagy lehetőség a szabad szaladgálásra. Mirkónak ez kisebb-nagyobb esésekkel, amik inkább popsira huppanások abszolválta és annyira kedve támadt a kihívásokhoz, hogy még a lépcsőt is megmászta. Szerencsére Mama asszisztált, így bőszen videózhattam a lépcsőmászó kis aktivistát. Maga is csodálkozott, hogy mikre képes babakocsi nélkül idekint.



Ma megörökítettük az esti rituálét is, hiszen időről időre nem árt feleleveníteni az Álomfa és Miffy mutogatást. Most már elég ritkán fürdik fent kis kádban, de néha nem megy a mamával a nagy kádas fürdés, bizonyos okokból, papa meg egyáltalán nem szeret kádban fürdeni... Így gondoltuk, jó lesz, ha marad nyoma, hogy a nagy cula hogyan fürdik kádban a szobában, hiszen a továbbiakban teljesen biztonságosan tud majd egyedül ülni a kádban. A rituálé még sokáig megmarad, úgy vélem.







szerda, március 17

Végre kimerészkedtünk

Sajnos a tavasz idén nagyon lassan érkezett, emlékszem tavaly ezidőtájt a kórházban már egy szál pulóverben sétálgattunk a kertben. Mirkivel rendszerint sétálunk, azonban jellemzően babakocsival, hiszen az időjárás miatt több takaró alatt volt és alaposan felöltözve, ami a kezdetleges mozgásának nemigazán tett jót. Most érkezett el az idő, hogy a kertben kissé körülnézzen. Vastag overallt húztunk és az eléggé romokban heverő kertben próbálkoztunk sétálgatni. A vége persze hosszas ücsörgés és mászás lett, valamint az, hogy Pami megtalálta Mirkót és inzultálta. Persze az inzultálás kölcsönös, de nem szül haragot egyik oldalról sem.

kedd, március 16

Egyedül is próbál enni

Sokszor olvastam, hogy már az első néhány szilárd étkezéssel töltött hónapban érdemes a gyermeknek kanalat adni a kezébe. Nos, mi is adtunk párszor, de annyira nem volt értelme, hogy letettünk róla. Most azonban valami alakul. Bár nem túlságosan kiforrott a dolog és elképesztő mennyiség landol a partedlin és az etetőszéken, mégis figyelemreméltó a próbálkozás...

szerda, március 10

dJ Pindy

Mirkó mint minden kisgyerek, imád mindent, ami hangot ad ki és különösen kedveli az Andreától kapott gyermek-szintetizátort, amihez ugyan még kicsit kicsi, de édesapja zenei múltjára való tekintettel nem hiszem, hogy elég korán el tudja kezdeni. Dj Pindy pár hónapja minden este nyolc óra felé lép fel és nem kizárólag a billentyűket nyomogatja, hanem aláfestő ritmusokat és dallamokat is választ hozzá. Isteni édes és nagyon élvezi a dolgot.

kedd, március 2

Jó hírek, kedves Olvasók!

Nna, a jó hír az, hogy megszabadultok a blogon eddig megtalálható katasztrófális minőségű videóktól, ugyanis Márkó a születésnapjára kapott egy jó minőségű videokamerát, amit rögtön ki is próbáltunk. Így született ez a szösszenet, aminek ugyan elsőként a Blairwitch címet adtam, de újra megnézve talán helyesebb lett volna Chucky címmel illetni :)




Azért még íme egy kis büntetés, ahol a kapaszkodás nélküli járástudás figyelhető meg:)