vasárnap, november 7

Sza, sza, sza...

Ez a bejegyzés az ornitológiai érdeklődéséről tudósít. A szalakóta szerepel egy kedvenc dalban és Papa is hallott róla nemrégiben egy rádióműsort. Szóval sokat emlegettük mostanában. Aztán egy reggel már nagyon szeretett volna lemenni játszani, és az ágyban történő lustálkodást meghosszabbítandó, gondoltam bevetni az ágyunk mellett heverő Madárhatározót. Nosza, fellapozták a szalakótánál és Mirki azóta fanatikus szalakóta-rajongó lett.

Szép kis madár, mi tagadás, de az azért túlzás volt, hogy este az ágyába fektetve a sötétben is azt visongatta, sza-sza-sza, szóval hogy azonnal hozzuk ide a könyvet és mutassuk meg a kis kedvencét. Azóta el sem rakjuk a Madárhatározót és nehezen, de igyekszünk kielégíteni a mérhetetlen tudásszomját. Leülünk és mindegyik madarat meg kell nevezni és mesélni róla.
A legszebb jelenet ezzel kapcsolatban az volt, amikor az egymás mögött lévő varjú és csóka bemutatása után az ölemben veszettül elkezdte simogatni a kezem és emlegetni, hogy C(s)i-c(s)i, sze-sze, va-va. Mondom Neki, én is szeretlek kisfiam, mivel ezt sokszor szokta mondogatni nekünk, amikor szeretget és bújuk. De csak nem hagyta abba, folytatta és látható volt, hogy szeretne velem valamit megértetni. Aztán egyszer csak bekövetkezett az aha-effektus és rájöttem, hogy a Csip-csip-csóka-vak-varjúcskát szeretné eljátszani velem. Szélesen vigyorgott, mikor végre megértettem :)

péntek, október 29

Alszik, bilibe kakilt és puszit dob, egyszóval le vagyunk nyűgözve

Mirki az elmúlt tíz napban nem ébresztett fel minket éjszaka, remekül alszik mostanában. Ő maga felébred, ezt halljuk a babaőrben, de mégsem ragaszkodik minden alkalommal a megjelenésünkhöz, kiszolgálja magát az ágyába tett iszis kulacsból, vagy megkeresi az éjszaka még használatban lévő cumiját és alszik tovább.
Pár hete írtam, hogy bízom benne, hogy valami történik ezen a fronton - mondjuk már egy ideje bíztam benne:) - és láss csodát, be is következett. Remélem, ez most már így is marad. Negyed kilenc felé kezdjük a fogmosással az estét, aztán hosszú pancsolás a kádban, pizsama felvétel, majd meseolvasás, utána villanyoltás és mesélés, éneklés következik. Kb. fél tízre alszik el legkésőbb a Kicsi. Reggel pedig fél nyolckor szokott kelni, ez így tűrhető lenne.

Aztán kiderült, hogy mérhetetlenül ragaszkodik a kiságyához. Álmomban sem gondoltam volna, hogy amennyiben választhat a szülői ágy és a kiságy között, egyértelműen az utóbbira esik a választása. Itt jártak Miroslav és Iva Szabadkáról, és hogy kényelmesen aludjanak a hosszú út után, azt gondoltuk, hogy Mirkó szobájában aludjanak, Mirki pedig (VÉGRE) köztünk. Ezt többször el is mondtam neki már nap közben, hogy milyen szerencsés kissrác - egyik kedvence, hangosan röhög azon, hogy Mirkósrác - mert velünk alhat az éjszaka. Este azonban átöltözés után, mikor kérdeztem tőle, hogy akkor most hogyan tovább, hol fog aludni, a válasz az volt, hogy hevesen mutogatott a kiságyára és közölte, hogy "Ottya, ottya." Így a kiságyat át kellett hozni a mi szobánkba, és abban aludt el. Édes kis csillag, azóta már vettem egy könyvet a leválásról :)

Ezelőtt egy héttel volt még egy elképesztő akciója. Beültünk egy étterembe, a Remizbe, ahol gitáros szolgáltatta a zenét a vacsorához. Az evőeszközök csörömpöltek, a vendégek nem igazán hederítettek rá a zenészre, ahogy ez vendéglátóban szokásos. Mirkó azonban egy szám végén hangosan felkiáltott "Ta, ta!" és tapsolni kezdett. Hihetetlen, hogy ezt magától találta ki és remekül szórakozott is rajta. A zenész rámosolygott, ő is értékelte a gesztust.

Aztán pár napja az Aquaworld-ben megtanult a vízben cuppanós puszit adni. Nagyon élvezte a strandolást, imádja a vizet, többen is rácsodálkoztak, hogy milyen intenzitással veti bele magát és hogy a kis fejét is hogy beledugja, bugyborékolva. Érdekes, hogy mi lett a babaúszás failure-ből :) Különösen kedveli a sodrós körmedencét, ahol körbe-körbe sodortatja magát elengedett kézzel karúszókkal a vízben és közben kiabál: "So-So-So." Aztán megkérdeztük, hogy mi sodorja, és mondja, hogy a "Visz." Szóval már ezt is tudja :) Meg a vízben adott cuppanós puszit és néhány nap alatt puszit dobni is megtanult, ami nagyon édes.

További újítás, hogy tegnap, amikor nem voltunk otthon, Évi támogatásával a bilibe kakilt, életében először, mégpedig egy igen emberes hurkát. Alvás után, Évi felment érte, ő meg elkezdett valamivel molyolni. Évi szólt neki, hogy menjenek már le, mert mindjárt bepisil. Mire Mirki vigyorgott egyet, tetszett neki az ötlet, és közölte, hogy "Mi Mi pi pi bi bi", ami az ő nyelvén nyilván azt jelenti, hogy pisil ő is bilibe. Lementek, Évi bilire ültette, majd mikor először felállt, látta, hogy nincs benne semmi, így játékosan megfeddte, hogy hát ebben nincs semmi, mire Mirki ráült és produkált. Remélem, nem traumatizálta, hogy az első kakinál nem voltunk jelen, de a szakirodalmi adatokkal ellentétben egyáltalán nem hozta lázba a produktuma:)

.

szerda, október 13

Hétvége Mirki nélkül

Hát, ez kemény volt. Október 8-10-ig két éjszakát a Kicsi nélkül töltöttünk. No-Bellégákkal szokásos borturnénkra azt a döntést hoztuk Márkóval, hogy ketten megyünk kivételesen. Mivel már nem szoptatok, és Nagyival prímán megvolt eddig mindig Mirki, így úgy láttuk, hogy neki talán annyira nem fogunk hiányozni... Hát, ez így is volt, remekül eljátszottak Nya-val és Sa-val. Voltak a Tropicariumban is meg rengeteget bandáztak otthon. Kiki is átment Nagyihoz pénteken Orsival, úgyhogy nagy bandázás volt. Mi meg jól mulattunk, jókat röhögtünk, finom borokat kóstoltunk - bár én egy kicsit többet vártam a szekszárdi boroktól, és még táncoltunk is kicsit. Mirka az első éjszakát teljesen átaludta, a másodikon pedig egyszer ébredt egy óra felé fel, úgyhogy a nagyszülőkkel nagyon jól bánt e tekintetben. Nekünk eléggé hiányzott a Kicsi, főleg vasárnap délelőtt már nagyon. Tényleg mint az első randevúra menet, olyan izgatott voltam, mikor mentünk Nagyihoz a délutáni alvása közben érte. Felébredt és ahogy meglátott minket, kicsit felzaklatta a látvány, picit sírt, amit persze egész hétvégén nem tett. Szombaton még úgyahogy emlegetett minket, de aztán teljesen megszűntünk számára. Szóval a viszontlátás kicsit felzaklatta, de sírás közben teljesen hozzámbújt és simogatott. Aztán szépen összerázódtunk megint, úgy látom, hogy neki is hiányzott a testi kontaktus, mindkettőnket megdögönyözött apjával. Másnap még nagyon emlegette Nagyit és Sanyit, de azért nem sírt utánuk sem :) Az ezt követő két éjszaka nagyon szépen aludt, egyszer vagy egyszer sem ébredt fel, bár a babaőrt kicsit messzebb raktuk az ágyától, így kevéssé érzékeli, ha felébred :)