Aztán még óriási kedvencei a kulcsok. Emiatt egyszer már kellett egy szet lakáskulcsot készíttetnem, persze később meglett az eredeti:) Imádja és nagyon szakszerűen illesztgeti a kulcslyukhoz őket. Ezen a képen egy különleges csemegével, a kocsikulccsal látható.
péntek, április 30
Játszik
Mirkó mostanában nagyon szeret a szülinapjára kapott Megablocks játékkal játszani és össze is bírja illeszteni a darabokat. Ücsörög a szobában a földön és nagyon elmélyülten küzd az elemekkel.
szerda, április 28
Húgomék ideköltöznek
Április végén húgom, Orsi ideköltözött hozzánk a Papa lakásába, de a mi telkünkre, két fiával és a kisebbik fiú apukájával. Szóval négyen jöttek. Kiki és Mirkó korábban is nagyon kedvesen viseltettek egymással, de most el vagyunk ragadtatva tőlük, annyira édesen játszanak. Szóval külön helyen laknak, de van egy átjáró a két lakás között, és elég sokat játszottak együtt Mirkó, Kiki és Levi. Érdekes, mert ebben a korban azt szokták mondani, hogy egymás mellett játszanak a gyerekek, de közöttük határozottan láthatóan kontaktus van - mármint a kicsik között - és nem agresszívek egymással egyáltalán.
hétfő, április 26
Budakeszi Vadasparkban először
Mivel már nagyon szép idő van, és szívesen kirándulunk, kerestünk egy olyan helyet, ahol kényelmesen tud sétálni Mirki erdei környezetben. Így elmentünk a Budakeszi Vadaspark-ba, ahol megcsodálhattunk különböző állatokat. Volt medve, bölény, vaddisznő őz, birka, kecske, tukán, gólya stb. Mirkó csak kapkodta a fejét, nagyon tetszett neki minden és a járás gyakorlására is módja nyílt. Leginkább így ment neki, persze a legkevésbé sem abba az irányba, amerre mi szerettük volna. A videón az is látszik, hogy milyen ügyesen kezeli, ha popsira zuttyan, eszébe sem jut sírni, vagy segítséget kérni. Persze ez nem azért van így, mert nem is kapna :), hanem azért, mert mi is mindvégig igyekeztünk a lehető legvisszafogottabb reakcióval reagálni az ilyen akciókra, hiszen ezek valójában nem veszélyeztetik a tepsi épségét.
Kicsiny, botladozó, kidüllesztett pocakú igazgatóként szaladgált egyik állattól a másikig, néha olyan tempóban, hogy saját magát sem bírta követni. Különösen élvezte a kis kecskegidát, aki kiszökött a karámból és félve megsimogatta.
Aztán nagy izgalommal bámulta a bölényt, az őzeket, a medvéket és a vaddisznót is.
Végül a muflon közelében falatozott egy kicsit, majd vacsoráztunk az isteni Gesztenyéskert Vendéglőben és hazaballagtunk.
Kicsiny, botladozó, kidüllesztett pocakú igazgatóként szaladgált egyik állattól a másikig, néha olyan tempóban, hogy saját magát sem bírta követni. Különösen élvezte a kis kecskegidát, aki kiszökött a karámból és félve megsimogatta.
Aztán nagy izgalommal bámulta a bölényt, az őzeket, a medvéket és a vaddisznót is.
Végül a muflon közelében falatozott egy kicsit, majd vacsoráztunk az isteni Gesztenyéskert Vendéglőben és hazaballagtunk.
Címkék:
esés,
étterem,
kirándulás,
mozgás,
séta
vasárnap, április 25
Újabb jó hírek, vége a videódömpingnek!
A helyzet az, hogy az utóbbi időben kicsit túlburjánoztunk az új videokamerával, de közben tönkrement ugye a fényképezőgép, így kellett, hogy vásároljunk egy újat, hiszen soha vissza nem térő pillanatok zajlanak éppen az életünkben:) Így lett egy tükörreflexes D5000-es Nikon-unk, ami azzal az élménnyel lepett meg személy szerint engem, hogy szóval lehet, hogy mégsem velem volt a baj, hogy az elmúlt néhány év digitális fényképezése után már teljesen azt hittem, hogy egyáltalán nem tudok fényképezni. Elképesztő gyorsasággal reagál a gombnyomásra és gyönyörű mélységű és színű képeket gyárt, ahogy az eladó a Media Markt-ban fogalmazott, fotózás helyett ismét fényképezhetek.
Szóval, még szebb képek és kevesebb videó várható :)
Íme az első tesztfotó nyáladzó, szintiző Mirkával:
Szóval, még szebb képek és kevesebb videó várható :)
Íme az első tesztfotó nyáladzó, szintiző Mirkával:
szombat, április 24
Városban kirándulunk
Mielőtt Mirkó megszületett, kicsit tartottam tőle, hogy hiányolni fogom a városi létet, hiszen imádom Budapestet és majdnem mindent, ami velejár. Most azonban kicsit változott a helyzet. Az Oktogonon van a munkahelyem, és amikor bemegyünk Mirkivel, teljesen másként látom a helyzetet, mint korábban. Felvillanyoz a sok ember, látnivaló, érdekesség, de ugyanakkor a korábbinál sokkal inkább szemet szúrnak a szerencsétlen sorsú hajléktalanok, a pisi-kaki a kapualjakban, a kutyaszar, a szagok és bűzök, meg minden olyasmi, ami a városi lét kicsit kellemetlenebb velejárója. Bár nagyon örülnék, ha Mirkó is kedvelné később Budapestet, de azért jelen pillanatban hálás vagyok, hogy nem ide kell levinnem nap mint nap sétálni. Amúgy rettentő izgalmas vele újrafelfedezni a várost, hiszen mindent mesélek neki, hogy mi micsoda, így szinte képzett budapesti idegenvezetőnek érezhetem magam. Persze a legizgalmasabbak a villamosok, a földalatti, a buszok és a játszóterek... Körülbelül hetente-kéthetente turnézunk a városban, ez a mennyiség isteni számunkra. Ilyenkor a Mama vagy a Papa munkahelyére is betérünk, ahol Mirkó büszkén feszít a rajongók körében:) Tegnap épp egy könyvesboltban aludt el és ilyen gyönyörű volt:
szombat, április 10
Vigyázat! Mirkó az utcán sétál
Édes kicsi kószáló babánkat kivittük az utcára is sétálgatni, a jó időre való tekintettel. Rettenetesen élvezte, olyannyira, hogy egyvégtében elszaladt az utca végén lévő patakig, ami kb. 300 méter. Visszafelé már nem bírta annyira, de helyes volt, mert nemigen tudta, hogy ilyenkor az a praktikus, ha felkéredzkedik mama kezébe, így csak leült a földre és csendesen sirdogált. Persze felvettem, és nagyon megdicsértem, hogy milyen ügyesen sétált.
kedd, április 6
Kecskeméten nagyszülőknél
Mirkóval negyedikén a szülinapja alkalmából Kecskemétre látogattunk. Nagyon élvezte az ottlétet, kint is hancúrozott a vékonyabb overalljában.
hétfő, április 5
Az első születésnap
Nagyon készültünk a szülinapra, de próbáltunk valami olyasmit kitalálni, ami Neki is örömet okoz :) Így esett a választásunk a korábban a Babamama Klubbal meglátogatott Mikkamakka játéktárra. Igaz, hogy nem Budapesten van, ahol a kis cimborák, de talán jól is esik mindenkinek egy kis kirándulás egy ilyen szép tavaszi napon. Annyira köszönjük Mindenkinek, aki eljött és a sok-sok csodálatos ajándékot is. Gabinak külön köszönet az elképesztő finom süteményekért és a tortáért, Andreának pedig a szállításért. Számunkra felejthetetlen volt az ünnepség és remélem, hogy a Kicsi is örülni fog, ha majd egyszer érettebb fejjel megnézi ezeket a képeket. Én biztos örülnék a helyében :)
Ja, sajnos a fényképezőgépünk megadta magát a fotókkal, így néhány rövid és egy hosszabb videóban tudunk tudósítani az eseményekről...
Mirkó lázasan készülődött már reggel az alkalomra vásárolt lufikkal:
Az odaérkezést bevonulás követte a gyönyörű szülinapi szerkóban:
Az érkező vendégeket üdvözöltük és elkezdődött a játék. A képeken ismét Mirkó és Mirkó egymással szemben:
A köszöntés egyszerűen könnyeket csal a szemembe. Annyira kedves... nagyon köszönjük...
Parti után még egy kis haverkodás az öreg cimborával, Petykóval, aki hat héttel ifjabb.
Ja, sajnos a fényképezőgépünk megadta magát a fotókkal, így néhány rövid és egy hosszabb videóban tudunk tudósítani az eseményekről...
Mirkó lázasan készülődött már reggel az alkalomra vásárolt lufikkal:
Az odaérkezést bevonulás követte a gyönyörű szülinapi szerkóban:
Az érkező vendégeket üdvözöltük és elkezdődött a játék. A képeken ismét Mirkó és Mirkó egymással szemben:
A köszöntés egyszerűen könnyeket csal a szemembe. Annyira kedves... nagyon köszönjük...
Parti után még egy kis haverkodás az öreg cimborával, Petykóval, aki hat héttel ifjabb.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)