A szülés után következett néhány óra, amikor embernek a legkevésbé sem éreztem magam, de nagyjából túlestünk rajta. Mirkó nem volt a közelemben, lent szunyált a megpróbáltatások után a csecsemő-osztályon. Mikor hajnalban áttoltak az intenzívre, aludtam néhány órát (talán) aztán telefonálgattam, hogy megosszam örömünket. Nagyon furcsa volt, hogy deréktól lefele éreztem, ahogy kezd belém visszatérni az élet, de egyáltalán nem uralom a testem. Rettenetesen fáradt és izgatott voltam. Közben persze nagyon hiányoltam Mirkót, de ugyanakkor az is eszemben volt, hogy elképzelni sem tudom, mit tennék, ha itt lenne, tekintve, hogy csak feküdni bírtam. 12 órakor következett a "felállítás", amikor egy nővér segítségével először fel kell ülni, majd felállni az ágyról, ami egy hatalmas friss hasi sebbel nem olyan egyszerű dolog. Sőt, az első felülés pokolian fájdalmas volt. Felállás után tusolás következett, kis segítséggel, mert a hasat nem érheti víz. Az első néhány napban rettenetesen nehezen mozogtam a seb miatt, kb. a negyedik-ötödik napon éreztem úgy, hogy még egyszer talán ember lesz belőlem.
Mirkót először a szülés után a születése napján délután láthattam. Felhozták az intenzív osztályra és a kezembe adták. Nagyon furcsa volt, hogy csak az zakatolt az agyamban, hogy mindenképpen szoptatnom kell, hogy később ne legyen ezzel nehézségünk, így a következő egy órát azzal töltöttük, hogy megpróbáljon enni a segítségemmel. Aztán elvitték... Az nem volt jó.
Délután meglátogatott Andrea és Márkó, pedig elvileg csak egy ember lehet bent az intenzíven látogatóban és utána lementek megnézni Mirkót, aki még mindig a mamája nélkül szunyókált. A csecsemős nővérek azt állították, hogy nem sír, nyugodt babának látják. Délután elájultam a fáradtságtól, de amint képes voltam rá, lementem a cscsemő osztályra és segítséget kértem a szoptatáshoz. Másnap szerencsére egyágyasba kerültünk és együtt aludtunk és fogadtuk a látogatókat. Márkó szinte egész nap velünk volt. Lassabban lábadoztam, mint arra számítottam. Mirkó viszont remek legény volt, minden látogatónk el volt tőle ragadtatva, hogy milyen szép, bár én akkor még nem láttam különösebben annak. Hát így nézett ki akkoriban:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése