Ez a bejegyzés az ornitológiai érdeklődéséről tudósít. A szalakóta szerepel egy kedvenc dalban és Papa is hallott róla nemrégiben egy rádióműsort. Szóval sokat emlegettük mostanában. Aztán egy reggel már nagyon szeretett volna lemenni játszani, és az ágyban történő lustálkodást meghosszabbítandó, gondoltam bevetni az ágyunk mellett heverő Madárhatározót. Nosza, fellapozták a szalakótánál és Mirki azóta fanatikus szalakóta-rajongó lett.
Szép kis madár, mi tagadás, de az azért túlzás volt, hogy este az ágyába fektetve a sötétben is azt visongatta, sza-sza-sza, szóval hogy azonnal hozzuk ide a könyvet és mutassuk meg a kis kedvencét. Azóta el sem rakjuk a Madárhatározót és nehezen, de igyekszünk kielégíteni a mérhetetlen tudásszomját. Leülünk és mindegyik madarat meg kell nevezni és mesélni róla.
A legszebb jelenet ezzel kapcsolatban az volt, amikor az egymás mögött lévő varjú és csóka bemutatása után az ölemben veszettül elkezdte simogatni a kezem és emlegetni, hogy C(s)i-c(s)i, sze-sze, va-va. Mondom Neki, én is szeretlek kisfiam, mivel ezt sokszor szokta mondogatni nekünk, amikor szeretget és bújuk. De csak nem hagyta abba, folytatta és látható volt, hogy szeretne velem valamit megértetni. Aztán egyszer csak bekövetkezett az aha-effektus és rájöttem, hogy a Csip-csip-csóka-vak-varjúcskát szeretné eljátszani velem. Szélesen vigyorgott, mikor végre megértettem :)
Mirki az elmúlt tíz napban nem ébresztett fel minket éjszaka, remekül alszik mostanában. Ő maga felébred, ezt halljuk a babaőrben, de mégsem ragaszkodik minden alkalommal a megjelenésünkhöz, kiszolgálja magát az ágyába tett iszis kulacsból, vagy megkeresi az éjszaka még használatban lévő cumiját és alszik tovább.
Pár hete írtam, hogy bízom benne, hogy valami történik ezen a fronton - mondjuk már egy ideje bíztam benne:) - és láss csodát, be is következett. Remélem, ez most már így is marad. Negyed kilenc felé kezdjük a fogmosással az estét, aztán hosszú pancsolás a kádban, pizsama felvétel, majd meseolvasás, utána villanyoltás és mesélés, éneklés következik. Kb. fél tízre alszik el legkésőbb a Kicsi. Reggel pedig fél nyolckor szokott kelni, ez így tűrhető lenne.
Aztán kiderült, hogy mérhetetlenül ragaszkodik a kiságyához. Álmomban sem gondoltam volna, hogy amennyiben választhat a szülői ágy és a kiságy között, egyértelműen az utóbbira esik a választása. Itt jártak Miroslav és Iva Szabadkáról, és hogy kényelmesen aludjanak a hosszú út után, azt gondoltuk, hogy Mirkó szobájában aludjanak, Mirki pedig (VÉGRE) köztünk. Ezt többször el is mondtam neki már nap közben, hogy milyen szerencsés kissrác - egyik kedvence, hangosan röhög azon, hogy Mirkósrác - mert velünk alhat az éjszaka. Este azonban átöltözés után, mikor kérdeztem tőle, hogy akkor most hogyan tovább, hol fog aludni, a válasz az volt, hogy hevesen mutogatott a kiságyára és közölte, hogy "Ottya, ottya." Így a kiságyat át kellett hozni a mi szobánkba, és abban aludt el. Édes kis csillag, azóta már vettem egy könyvet a leválásról :)
Ezelőtt egy héttel volt még egy elképesztő akciója. Beültünk egy étterembe, a Remizbe, ahol gitáros szolgáltatta a zenét a vacsorához. Az evőeszközök csörömpöltek, a vendégek nem igazán hederítettek rá a zenészre, ahogy ez vendéglátóban szokásos. Mirkó azonban egy szám végén hangosan felkiáltott "Ta, ta!" és tapsolni kezdett. Hihetetlen, hogy ezt magától találta ki és remekül szórakozott is rajta. A zenész rámosolygott, ő is értékelte a gesztust.
Aztán pár napja az Aquaworld-ben megtanult a vízben cuppanós puszit adni. Nagyon élvezte a strandolást, imádja a vizet, többen is rácsodálkoztak, hogy milyen intenzitással veti bele magát és hogy a kis fejét is hogy beledugja, bugyborékolva. Érdekes, hogy mi lett a babaúszás failure-ből :) Különösen kedveli a sodrós körmedencét, ahol körbe-körbe sodortatja magát elengedett kézzel karúszókkal a vízben és közben kiabál: "So-So-So." Aztán megkérdeztük, hogy mi sodorja, és mondja, hogy a "Visz." Szóval már ezt is tudja :) Meg a vízben adott cuppanós puszit és néhány nap alatt puszit dobni is megtanult, ami nagyon édes.
További újítás, hogy tegnap, amikor nem voltunk otthon, Évi támogatásával a bilibe kakilt, életében először, mégpedig egy igen emberes hurkát. Alvás után, Évi felment érte, ő meg elkezdett valamivel molyolni. Évi szólt neki, hogy menjenek már le, mert mindjárt bepisil. Mire Mirki vigyorgott egyet, tetszett neki az ötlet, és közölte, hogy "Mi Mi pi pi bi bi", ami az ő nyelvén nyilván azt jelenti, hogy pisil ő is bilibe. Lementek, Évi bilire ültette, majd mikor először felállt, látta, hogy nincs benne semmi, így játékosan megfeddte, hogy hát ebben nincs semmi, mire Mirki ráült és produkált. Remélem, nem traumatizálta, hogy az első kakinál nem voltunk jelen, de a szakirodalmi adatokkal ellentétben egyáltalán nem hozta lázba a produktuma:)
Hát, ez kemény volt. Október 8-10-ig két éjszakát a Kicsi nélkül töltöttünk. No-Bellégákkal szokásos borturnénkra azt a döntést hoztuk Márkóval, hogy ketten megyünk kivételesen. Mivel már nem szoptatok, és Nagyival prímán megvolt eddig mindig Mirki, így úgy láttuk, hogy neki talán annyira nem fogunk hiányozni... Hát, ez így is volt, remekül eljátszottak Nya-val és Sa-val. Voltak a Tropicariumban is meg rengeteget bandáztak otthon. Kiki is átment Nagyihoz pénteken Orsival, úgyhogy nagy bandázás volt. Mi meg jól mulattunk, jókat röhögtünk, finom borokat kóstoltunk - bár én egy kicsit többet vártam a szekszárdi boroktól, és még táncoltunk is kicsit. Mirka az első éjszakát teljesen átaludta, a másodikon pedig egyszer ébredt egy óra felé fel, úgyhogy a nagyszülőkkel nagyon jól bánt e tekintetben. Nekünk eléggé hiányzott a Kicsi, főleg vasárnap délelőtt már nagyon. Tényleg mint az első randevúra menet, olyan izgatott voltam, mikor mentünk Nagyihoz a délutáni alvása közben érte. Felébredt és ahogy meglátott minket, kicsit felzaklatta a látvány, picit sírt, amit persze egész hétvégén nem tett. Szombaton még úgyahogy emlegetett minket, de aztán teljesen megszűntünk számára. Szóval a viszontlátás kicsit felzaklatta, de sírás közben teljesen hozzámbújt és simogatott. Aztán szépen összerázódtunk megint, úgy látom, hogy neki is hiányzott a testi kontaktus, mindkettőnket megdögönyözött apjával. Másnap még nagyon emlegette Nagyit és Sanyit, de azért nem sírt utánuk sem :) Az ezt követő két éjszaka nagyon szépen aludt, egyszer vagy egyszer sem ébredt fel, bár a babaőrt kicsit messzebb raktuk az ágyától, így kevéssé érzékeli, ha felébred :)
Mirki néha most már a Mama, Papa szavakon kívül néha egy-egy egész szót is mond. Érdekes, mert azt figyeltük meg, hogy nem akkor sikerül kimondani a teljes szót, amikor elmélyülten koncentrál arra, hogy kimondja, hanem éppen akkor, amikor erre egyáltalán nem figyel, viszont erőteljesen érinti érzelmileg az adott pillanatban az adott szó jelentése. Az új szavak, amiket legalább egyszer hallottunk: pisi - mikor a bilit kiraktuk, hogy használja este, azóta rendszeresen; szuri - ma, amikor szu-t kapott, rögtön utána (Egyébként hős volt, mert végig nem sírt, csak amíg benne volt a tű, és az nem volt rövid idő...); pici - sütés közben, amikor kértem, hogy a pici sajtokat szórja a melegszendvicsre; torony - Duplo-torony építése közben, no meg az Ojsi. Egyébként továbbra is elképeszt, hogy mennyi könyvet tud kiegészíteni, ha tetszőleges helyen abbahagyom: Boribon focizik, Jó éjszakát, Annipanni!, Bóbita, Öreg néne őzikéje, Boribon kirándul, Állatszálloda, Remek teherautó, Szorgos busz, A török és a tehenek, Iciri-piciri. Ezeket biztos, nagyon durva.
Mirki mostanában a javulás útjára lépett alvás ügyben, de kicsit elkeserítő előzményeket követően.
Az éjszakáink kb. egyéves koráig úgy néztek ki, hogy vele együtt lefeküdtünk, hogy bírjuk az éjszakai ébredéseket és utána a nappalokat. Aztán 10-12 hónapos korában jött el az az idő, hogy lefektettük a kiságyába, mellette ücsörögve dalolgattunk neki és így altattuk. Ezután egy-két órával mindig felébredt és sokáig éjszaka még szopizott is egyszer, kb. egyéves koráig, akkor elhagytuk az éjszakai evést, de magunk közé vettük, amikor hajnalban ébredt.
Az ébredései egyébként mindig felszínesek voltak, soha nem vélte úgy, hogy itt az ideje a nap kezdésének és teljesen könnyen megvigasztalható volt, nem ordított reménytelenül. Sokszor csak a cumiját vagy az italát kérte, de azért számunkra így is elég fárasztó volt a dolog, hiszen fel kellett ébrednünk Hozzá.
Aztán a nyaralás közben elmaradt az utolsó, esti szopi is és beváltottuk elhatározásunkat, és hazaérkezés után a gonosz Papa megfosztott a kicsiny utód éjszakai társaságától. Elfoglaltuk külön szobákat, Mirki pedig maradt egyedül a hatalmas gyerekszobában. Persze napokig nagyon szar volt lefeküdni aludni, sírdogáltam, hogy hol a kicsinyem. De őt egyáltalán nem viselte meg a külön alvás.
Új rutint alakítottunk ki. Lent fürdetés, fent felöltözés, utána Miffy és Álomfa nézés. Aztán a szobában lévő sarokgarnitúrán könyvből mesélés. Utána a stratégiánk különbözik apjával. Én a kb. 5 méterre lévő ágyába fektetem és visszafekszem a sarokgarnitúrára és onnan mesélem el Neki a Vele aznap történteket, majd énekelek. Apja a kiságy melletti szőnyegre kuporodva énekelget neki. Az ágyba betesszük a vizet, bízva abban, hogy ha arra van szüksége, kiszolgálja magát. Ez a módszer működött, simán vette az akadályt és elaludt, azonban az éjszaka egy-háromszori felébredései így még fárasztóbbakká váltak, hiszen át kellett Hozzá caplatni.
Aztán pár hete egy éjszaka véletlenül nem kapcsoltuk be a babaőrt és reggel mégis kipihenten, jókedvűen ébredt Mirka, mi pedig átaludtuk az éjszakát. Bár az ajtók zárva voltak, azt gondoltuk, hogy talán meghallottuk volna, ha visongva követelt volna minket az éjszaka közepén. Így ezen az incidensen felbátorodva azt döntöttük el, hogy a riasztásokra nem ugrunk azonnal, hanem néhány percet várunk és csak utána szaladunk. A módszer működött, többször fültanúi voltunk, hogy néhány nyöszörgés után visszaaludt magától. Szerintem most éjszakánként átlagosan egy-két ilyen riasztásunk van, és hetente 4-5 olyan éjszaka, amikor át is kell menni hozzá, de ez nagyon rapszódikus... Sokszor reggelig az ágyában alszik, és kb. heti egy-kétszer jön át hajnalban hozzánk.
Én érzékelem a javuló tendenciát és nem igazán van kedvem ennél drasztikusabb módszerekhez az éjszakai nyugalom érdekében. Azért ez az alvás része a második legnagyobb szívás összességében, azt kell hogy mondjam, a szoptatás kezdeti nehézségei után. Reméljük, ennél csak jobb lesz. Egyébként mindig jobb, mert néhány hete is elkezdtem egy ezzel kapcsolatos posztot, na, abban inkább a kétségbeesettség dominál, mert akkor volt egy elég rossz periódus.
Mirki tréningnadrágja ma estére feledékenységem miatt átázott. Gyorsan kivetkőztettük mindenből és mivel már csak kb. félóra volt hátra a fürdetésig, úgy döntöttünk, nem öltztetjük vissza. Apja viszont javasolta, hogy pelust adjak rá mindenképp, mert ilyenkor szokott megfigyelése szerint tartalékolni, mert a teli pelusba nem szívesen pisil. Én mondtam neki, hogy hozza inkább ki a szobába a bilit, hátha... Utána Mirkesz a hasamon "Hej, Gyula, Gyula, Gyulá"-zott és ökörködött, majd egyszer csak felpattant, közölte, hogy "Pi!" és rácsüccsent a bilire. Én hátulról hallgatva figyeltem, hogy mi történik, mert a feje nagyon komolyra váltott. Egyszer csak hallottam, hogy csurog a pisi. Az első kis adag után felállt és vigyorgott a feje. Aztán negyedóra őrjöngés után még egyszer ráült és így egészen korrekt kis adagot produkált:) Olyan ügyes!!!
Szombaton a Millenáris Teátrumban voltunk évnyitó Ringató foglalkozáson. Azért figyeltem fel erre a rendezvényre, mert a Babamama Klub hírlevelében olvastam, hogy egy kétéves Balázs nevű kisfiú megsegítésére zajlik a rendezvény, aki egy tündéri kétéves kisfiú volt, míg baleset nem érte. Hétvégi bevásárlás közben elcsatangolt és beleesett egy tóba, amibe belefulladt. Visszahozták az életbe, de agykárosodása lett. Anyukája blogot vezet a fejlesztéséről és igazán mindent megtesz, hogy ismét önállóan éljen a kisfiú, de nagyon szomorú látni a kis vidám, Mirkire emlékeztető mosolygós arcát a korábbiakból és ezzel kontrasztban a jelenlegi felvételeket róla... A rendezvény fővédnöke Marék Veronika volt, és Mirkó nagy Boribon ("Bo-bó") rajongó. A kirándulós rész egy kicsit felkavarja, mert abban Boribon elesik és ilyenkor Mirki elnyúlt fejjel a saját térdét mutogatja, ahol egy csúnya heg éktelenkedik, amit seb korában kénytelen voltam tapasszal lefedni, mert olyan sokszor felszakadt, hogy nagyon csúnya lett. Ma azzal is meglepett, hogy a négy rész közül az egyikben megkérdeztem egy szereplő nevét (mármint, hogy "Ki tanította meg Boribont focizni? Hogy hívják a kisfiút?") és közölte, hogy "Be-Be", azaz Bence. Hát, tényleg zseni :) Szóval számunkra legalábbis biztos, hogy csoda, ahogy egyre eszesebbnek mutatkozik.
Mirkó nagyon élvezte a hangszerrel kísért közös éneklést és játékot, tényleg remek volt, nagyon szimpatikus az a nő, aki ezt az egészet kitalálta, és fantasztikus jó ötlet az éneklést újrafelfedezni egy ilyen kicsivel, aki rettenetesen hálás közönség. A közös játék után Mirkó kapott egy dedikálást ebbe a kötetbe.
Mielőtt a Millenáris-ra értünk, beugrottunk a Holnembolt játékboltba, mert az első születésnapjára kapott egy Djeco márkájú játékot (lásd a képen), aminek egyszerűen a szerelmese lett. Néhány perc alatt kirakja mind a tíz figurát, amik egyébként fantasztikusan szépen megrajzolt és mívesen elkészített darabok. Persze meg is nevezi őket a tukántól a teknősig bezárólag, vlalamint a hiányzó testrészeket is. Hosszas nyomozás után találtunk egy játékboltot, ahol rengeteg féle játékot lehet ebből a nagyon igényes szériából kapni és jól felszerelkeztünk további kihívásokkal :)
Vasárnap aztán Papáékhoz mentünk, hogy felköszöntsük a Máriákat és egy jót ebédeltünk. Az ebéd után még időztünk egy kicsit, majd miután feloszlott a társaság, elmentünk a Magyar dal napjának jazz-rendezvényére a Múzeum utcába, előtte meg beugrottunk a Magyar Nemzeti Múzeumba. Az archeológiai kiállítást néztük meg, össze sem lehet hasonlítani az emlékeimben élő fehér tárlókba azonosíthatatlan módon behajigált érdektelen tárgyak gyűjteményével, de Mirka számára azért még kevéssé érdekes. Bár a lelkesedésünk rá is átragadt, viszonylag kevés dolog hagyott mély nyomokat benne.
Utána meg meghallgattuk Emilio-t, aki beatbox-ozva, dudorászva egészített ki egy vonósokkal és xilofonnal felszerelt zenekart, igazi örömzenélés jelleggel. Aztán Bódy Magdi következett - nekünk annyira nem jött be, és végül megvártuk nagy kedvencünket, a Váradi Roma Café-t. Nagyon jó volt, bár Mirki a végére kissé elfáradt, így nem tudtunk végig maradni. Kicsit hangos volt a muszika, de ennek ellenére lenyűgözve figyelte, különösen Emilio-t:)
Mirkó minden reggel így ébreszt. "Gye-gye je-je" azaz, "Gyere le!". Mire én: "Hova akarsz menni?" Erre ő: "Bo-bo", azaz "Boltba.". "Mit akarsz venni?", mire a válasz "Tyu-tyu", azaz "Túró Rudit" és egy hatalmas vigyor. Lehet, hogy dadog? :)
Édes-drága és rendkívül okos kicsi fiunk versel. Persze beszélni még mindig nem tud, de sok-sok és egyre több szónak az első két betűjét emlegetve velünk már remekül tud kommunikálni. Már a nyaralás során elkezdett sztorikat is mesélni. Amikor először találkozott egy tehénnel az Őrségben, aki éppen hazafelé haladt a legelőről és egészen közel hajolt hozzá, akkor mitagadás, megijedt kissé és sírdogálni kezdett. Következő alkalommal, amikor a képeskönyvében a tehenekhez érkeztünk, felváltva mutogatta a képen a tehenet, majd a saját szemét és rettenetesen feldúlt arcot vágott és azt ismételgette, hogy Bo-Bo, Me-me, ami persze azt jelenti, hogy a Boci megijesztette Mirkót:)
A második sztorija az volt, hogy a tanyán felülhetett egy járó motorú traktorra, amit könyvben traktort látva később úgy idézett fel, hogy rettenetes büszkeség és vigyorgás öntötte el a fejét és a mellkasára mutogatva azt mondta, hogy Mi-Mi. Szóval már a saját nevét is tudja.
A harmadik igazi sztorija az arról szól, hogy egy szép nyári napon berepült a szobánkba egy szép színes pillangó, és ha valahol - könyvben, képen - pillangót lát, felidézi ezt a pillanatot. A negyedik sztori is lakásba bejövős állatkákról szól. Később a nyár vége felé meg egy sáskával jártunk úgy, hogy bejött a lakásba. Egy darabig a teraszon szemléltük és megnyugtattam Mirkót, hogy áh, nem fog bemenni, kint érzi jól magát. Majd egyszer csak Mirki megállt a teraszajtóban és mindenáron be akart menni. A végén már szinte közelharcba bonyolódtunk, hogy most kint játszunk maradj már magadnak, kisfiam. Ő meg csak mutogatott, "Be-be-be-be" mondogatta és a végén már el is pityeredett. Bekukkantottam és akkor láttam, hogy a sáska bizony berepült és a drága Mirkó azt próbálta meg megértetni édesanyjával, hogy a hatalmas zöld állat elképzelései ellenére bent tartózkodik. Kiraktuk a sáskát és nagyon megdicsértem a kicsit.
Na, de nem is erről akartam írni, hanem arról, hogy most már versel is. Van néhány nagy-nagy kedvenc verse és a Bóbita az egyik. Azért is kedvelhette meg annyira, mert mostanában ezzel altatom. Énekelni szoktam neki, ameddig el nem alszik. Ez egy este 2-8 Bóbitát jelent :) Aztán egy pár napja Mama vigyázott rá és felrakta a hintalóra, amin a Hinta-palintát kezdte énekelni neki, és azt vettük észre egyszer csak, hogy elkezdte a "Hinta" után azt mondani, hogy "Pa". Egy pár napja pedig gondoltam, kipróbálom, hogy mit szól, ha a kedvenc állatkájánál a SzárnyatiGéza nevű malacnál megszakítom a verselést. És az történt, hogy amikor odajutottam, hogy "Szárnyat igéz a ...", közölte, hogy "Ma". És utána minden sort félbeszakítottam, és ő minden sort szépen kiegészített, de szigorúan csak a két betűvel. Hááát, nem semmi.
Augusztus utolsó napjaiban még Gyenesdiásra ellátogattunk, ahol nagyon jó állítólag mindkét strand. Sajnos az időjárás nem volt alkalmas a pancsira, csak első nap a villához tartozó medencében fürdőztünk, Mirka nagy örömére, de másnap legalább remek bicajos idő volt, így átcangáztunk Keszthelyre, de nem tudtuk felpumpálni a kerekemet, bénáztunk, így onnan visszafordultunk. Így is körbebicajoztuk a várost, és meglátogattuk Mirka kedvenc múzeumát, a mezőgazdasági gépek kiállítását. Élvezte és fel is ült az ősrégi traktorokra. Szuper volt ez a hely is, bár csak két-három éjszakt voltunk. Volt ott egy nagyon kedves idős házaspár is, akikkel közös konyhát használtunk, a nagypapa a Heim Pál Gyermekkórház Klinikai pszichológiai osztályát vezette még aktív korában, a nagymama pedig gyermekorvosként praktizált. Nagyon kedvesek voltak, az unokáikat hozták el nyaralni. Megállapították, hogy Mirkó milyen remek kis csemete, amivel kénytelenek voltunk egyetérteni. Különösen lenyűgöző, hogy ilyen pici kora ellenére mennyire leköti a kirakójátéka, amiről később még írok.
Papa versei újabban kettőnkhöz szólnak, korábban reggelenként SMS-ben engem illettek, de mióta Mirkának van remek rajztáblája, gyakran odakészülnek. Ez nagy kedvenc és minden sora igaz.
Átbicajoztunk mamához, ami nincs nagyon messze - kb. 7 km - de azért van egy jó nagy emelkedő benne és nekem oda-vissza elég volt. Mirka csöndben gubbasztott hátul, nem hiába ő Cangás Pindi.
Elmentünk végre megnézni a diósdi házat, amit Orsiék építenek és ahova el fognak költözni egy év múlva tőlünk. Nagyon szép, igényes kivitel, az biztos, még aki nem ért hozzá, az is láthatja. Méretei is megfelelőek nekik, hacsak nem akarnak még pár gyereket, remélem, jól érzik majd magukat benne.
Előtte az Auchan-ban vásároltunk és Mirka kiszúrta a pénzbedobós játékokat, most már mindre fel kell ülnünk, de pénzt egyelőre nem dobunk be, egy darabig így is jó móka.
A tenger nagyon tetszett Mireknek, Te-te, mondogatta, amikor invitáltuk, hogy induljunk. Bár a kis dackorszaka kezdetének tudtuk be, hogy a sétát próbálta bojkottálni, elég nagy balhét vert le, hogy vegyük fel és úgy cipeljük le a partra. De általában, szinte mindig meg tudtuk győzni, hogy jobb lesz, ha szedi a kis lábait.
Egyszer meg hatalmas viharba keveredtünk, lementünk a partra, hogy milyen kircsi lesz, megnézni a hullámokat, aztán alig bírtunk felmenekülni, olyan bivalyerős szél fújta az arcunkba a homokot és repkedtek a cuccaink, Mirka meg persze bepánikolt. De végül Papa megoldotta és feljutottunk a kéróba :)
Békésen vizeken próbálkoztunk augusztus közepén, jártunk a Velencei-tónál - a velencei szabadstrandot nem ajánlom senkinek, az agárdi öko strandot annál inkább és sokat voltunk a battai strandon is, ami nagyon közel van hozzánk és nagyon szeretjük. Azt vettük észre, hogy Mirka akkor élvezi leginkább a dolgokat, ha nem erőltetjük rá a saját tempónkat, hanem szép nyugodtan kivárjuk, míg ő felfedezi a dolgokat saját maga számára. Így van ez a vízzel is. Valóságos kis vízibolha lett belőle nyár végére.
Nem tudom, hogy kerültünk ebbe a boltba, de a Campona-ban betértünk a lufiboltba és felpróbáltuk ezt a tündéri kis manókalapot. Ebből is látszik, hogy egy kis manóval van dolgunk:
Július 30-án kora reggel el is indultunk Horvátország felé és tényleg megúsztuk a dugót. Jó ötlet volt a zadari autópályán menni, mert rövidebb ideig tartott az út, mint a közelebbi Krk szigetre, az előző évben. Igaz, hogy végig esett az eső, de nem bántuk, mert Sukosan-ban, az első - pocsék, de a lényeg az volt, hogy egy éjszakára foglalható legyen - szállást nyújtó városunkban ez a ragyogó kép fogadott:
Sukosan-ba érkezésünk előtt még arra is volt időnk, hogy Zadar-ban plázázzunk egy kicsit, de ebédelni nem tudtunk, mert a helyi hamburgereseket megviselte, hogy az eső elől odavonultak az emberek és felháborító módon mindenki kajálni akart:) De legalább megtudtuk, hogy másnap három órától megtekinthetjük a Millenium Jump-ot, ami Zadar egyik legfőbb nyári attrakciója. Az egy-két kilométer hosszú városi rakparton 1500-2000 ember áll sorban, akik beneveztek és egyszerre beugranak a vízbe. Azt ünneplik, hogy Zadarban a városi rakpartnál ennyire tiszta a víz, hogy simán lehet fürdeni benne. El is terveztük, hogy másnap megtekintjük a mulatságot, de ma még várt ránk egy isteni tengerparti vacsora Sukosan-ban. Mirka nagyon szerette a fried calamari-t, csak sajnos nem bírta lenyelni :)
Aztán másnap átmentünk Zadar-ba, hogy kicist körülnézzünk a városban. Jót sétáltunk és mókáztunk a Kicsivel.
Amíg el nem aludt az ugrás előtt. Akkorra már mi is eléggé fáradtak voltunk, hiszen még a toronyban is jártunk.
Szerencsére időben felébredt és megtekinthette a nagy ugrást (amiből mint később megtudtuk, kb. félóránként indítanak egyet).
Aztán kicsit nehézkesen, de a háziak nem létező német és angolnyelvtudására alapozva megérkeztünk az apartmanba, ahol egy hetet töltöttünk. Nagyon furcsa volt, hogy az eddigiekkel ellentétben a két gyönyörű pálmafán kívül nem sok mindenen volt érezhető a mediterrán kusza, de otthonos stílus. A kert és az apartman kicsit lelketlen, de funkcionálisan teljesen megfelelő volt, de a teraszt a pálmafával itthonra is elfogadnám...
Amitől azonban teljesen elállt a lélegzetünk, az a privát beach volt, ahova a fenti képen a kert elejében látható fákon át vezetett a 30 méteres gyalogos ösvény. Homokos part, körülötte panorámának a Velebitek, és ráadásul rajtunk kívül még kb. két család használta a másfél-két kilométeres sávot. Ja, és délután még árnyék is volt, ha akartuk, behúzódhattunk a nádas tövébe. Szóval csudálatosan tökéletes vakációnak ígérkezett ezzel a bázissal. Mirka és a Papa így üdvözölték a tengert, az Őrségben vásárolt fakarddal a talajon:
Másnap reggel eurokrem-es kenyérrel kezdtük a napot, szép dolog, mondhatom. Aztán a felpörgött kis Mucur a tengerre vágyakozva a következő játékokat adta elő a terasz mellett. Tündér édes kis pakolós, dumálós kisfiú.
A következő napokban nem volt mindig fürdésre alkalmas az időjárás, de ez egyáltalán nem jelentett gondot. Közel van a Krka Nemzeti Park, ahol hatalmas sétát tettünk és az óriás vízesés vizében meg is fürödtünk, mármint a nagyok egyesével. Mirkát leginkább az óriás lépcsősor hozta lázba, amit végig gyalogosan tett meg.
Krka után úgy ítéltük meg, hogy még belefér egy látogatás Biograd na Moru-ba, ahol éppen nyári éjszakai mulatság volt, ahol végigsétáltunk a sétányon és nagyon értékeltük a piros traktoros lufit, de nem vettük meg. Rengetegen voltak, hosszú sorok kígyóztak a grillezett szardíniát árusító "büfék" előtt.
Aztán másnap óriás pancsolás. Mirka ellenállása ellenére a gumimatracon bejött a vízbe, addig inkább csak a parton szaladgált és mosolyogva a kicsi talpát mártogatta a partról. Parázott a matractól, de addig mókáztunk, míg megjött a kedve.
Aztán pihengetés, kagylógyűjtés, homokvárazás a parton következett.
Másnap ismét kirándultunk, Paklenicába, ahol mesés a tengerpart, hiszen a Velebitek lábánál fekszik, és gyönyörű kopár szigetek veszik körül. Óriásit kirándultunk, félúton félredobva a babakocsit, de Mirkó itt is a visszafelé utat élvezte legjobban, ahol zakatolva szaladt lefelé a hatalmas sziklák között. A mászólányok integetésétől és mosolygásától kísérve.
Aztán sokat fürdőztünk még a kis partunkon és nagyon jól éreztük magunkat. Az utolsó napon is csak kipakoltunk a kocsiba és délután két óra felé indultunk haza, addig beacheltünk, szuper jó volt. Nyaralás közbeni fejlemény, hogy lassan és fokozatosan, először naponta egy, majd kétnaponta egy szopizással befejeztük ezt a közös kalandot, ami nagyon szép emlékekkel járt, remélem, mindkettőnk számára. Kicsit szomorú voltam, de némileg megkönnyítette, hogy amikor utolsóként kínáltam meg, eszméletlen huncut vigyorral adta értésemre, hogy nem igazán érti, hogy mit akarok ezzel a dologgal.
